Szabics Imre keményen beszólt nagyot égő csapatának
A MOL Fehérvár vezetőedzője a vesztes idegenbeli Konferencia Liga-selejtező után elmondta, csapata sajnos nem nyújtotta a továbbjutáshoz szükséges százszázalékos teljesítményt.
A fehérvári csapat az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében, miután a hazai 1-1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kapott ki az örmény Ararat Jereván vendégeként.
“Gratulálok az Ararat csapatának a győzelemhez és a továbbjutáshoz. Az történt a mérkőzésen, amit vártunk, de elmondtam a meccs előtt is, hogy a sikerhez százszázalékos teljesítményre lesz szükség, a határainkig kell elmennünk, ez sajnos nem történt meg. Azt terveztük, hogy többet birtokoljuk és nagy tempóban járatjuk a labdát, de lassan játszottunk. A probléma az volt, hogy nem tudtuk százszázalékig kontrollálni az ellentámadásban jó játékosokat, pedig ezekre a lehetőségekre számítottak végig. Az Ararat futballistáin azt éreztem, hogy jobban akarják a továbbjutást, és sikerrel is jártak. Sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz!” – olvasható Szabics Imre nyilatkozata a MOL Fehérvár honlapján.
Az egyik örmény újságíró felvetette, hogy nem becsülte-e le a Vidi az Araratot a sorsolás után.
“Nem becsültük le az ellenfelünket. Múlt héten már találkoztunk, és mint mondtam korábban, az történt a mérkőzésen, amire számítottunk. De ez a kellemetlen stílus, amiben játszanak, számunkra valamennyire szokatlan, ez igaz. De nem volt szó arról, hogy lebecsültük az Araratot. (Mi volt szokatlan? – kérdezett egy másik hazai kolléga – a szerk.) A szokatlant arra értem, hogy ellenfelünk az elsőtől az utolsó percig töretlenül ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a hosszú- és második labdákra, valamint a kontratámadásban veszélyes játékosokra épített.”
Forrás: M4 Sport
Fotó: Mol fehérvár