Hirdetés

Szabics repült, alig hisszük el, ki lett a Vidi új edzője – hivatalos

Szabics repült, alig hisszük el, ki lett a Vidi új edzője – hivatalos
  • Dátum:február 16.
Hirdetés

A honi élvonal negyedik helyén álló, sorozatban három vereséget elszenvedő Fehérvár FC közös megegyezéssel szerződést bontott Szabics Imre vezetőedzővel. A székesfehérvári klub honlapján olvasható szerdai közlemény szerint a 40 éves szakemberrel együtt a szakmai stábból távozik Juhász Roland és Torghelle Sándor is.

Tátva maradt az újságírók szája, ez Benzema véleménye Messiről – klikk

Kylian Mbappé már aláírt, 2027-ig kötelezte el magát – sajtóhír

Szabics érkezését tavaly februárban jelentette be az egyesület, hivatalosan pedig április 1. óta irányította a Fehérvárt, amely az elmúlt idényben a harmadik helyen végzett.

Nem kellett sokat várni az új fehérvári szakvezetőre: a nemrég még az MTK-t irányító német Michael Borisé lett a kispad.

Címlapfotó: facebook/molfehervarfc