Hirdetés

Dárdai Pál bejelentette, hol lesz edző a következő idényben

Dárdai Pál bejelentette, hol lesz edző a következő idényben
  • Dátum:május 17.
Hirdetés

Dárdai Pál ismét „megmentette a Herthát”, a Köln elleni 0–0 után bizonyossá vált, hogy az együttes a következő idényben is a német élvonalban szerepelhet. A kérdés az: ki lesz az edzője?

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak nyilatkozva jelentette ki, a szerződése a berlini klubhoz köti, az biztos, hogy a következő szezonban is a Herthánál dolgozik.

Ágyút szereltek Kleinheisler lábába, és ezt már Zágrábban is tudják – videó

Robbantott a spanyol sajtó: ezzel az edzővel tárgyal a Barca – klikk

Hogy az első csapatnál vagy az utánpótlásban, majd a vezetők eldöntik. Amit mondanak, azt teszem. Játsszuk le az utolsó mérkőzést, aztán meglátjuk, mi lesz. Tényleg bármi lehet

– fogalmazott Dárdai Pál.

Címlapfotó: Twitter/HerthaBSC