Szoboszlai Dominik álomajánlatot kapott, ezúttal nem Olaszországból

A Tuttosport szerint a Liverpool is konkurenciát jelenthet az AC Milannak, amely 20 milliós ajánlattal kereste meg a Red Bull Salzburgot Szoboszlai Dominik átgazolása ügyében – vette észre az M4 Sport.
A Liverpool sem új szereplő, a Tuttosport kedden megjelent információja szerint továbbra is versenyben van a nyolcszoros magyar válogatott középpályás aláírásáért, aki rövid időn belül a második salzburgi igazolás lehetne az Anfielden Takumi Minamino téli érkezését követően.
Szoboszlai a Bajnokok Ligája őszi csoportkörében mindkét Liverpool elleni mérkőzésen kezdőként lépett pályára, így testközelből ismerhetik Jürgen Kloppék.
Jelen állás szerint azonban a Milan tűnik a legaktívabb kérőnek, ráadásul Ralf Ragnickkal is tárgyalnak, a Red Bull-csoport sport és fejlesztési igazgatója egyszerre kaphatja meg a sportigazgatói és vezetőedzői posztot a klubnál, ami akár elősegítheti Szoboszlai érkezését, illetve befolyásolhatja a játékos döntését.
Láttad? Itt a tizenkilenc éves szőkeség, aki elrabolta Manuel Neuer szívét – FOTÓ – Klikk!
Liverpool are still interested in Dominik Szoboszlai #LFC | https://t.co/Hb2zTYUJqi pic.twitter.com/tg8muPVX4e
— Read Sport (@ReadSportCo) May 12, 2020
Címlapfotó: www.redbullsalzburg.at