Hirdetés

Teljesült Marco Rossi kívánsága, kiderült, ki ellen kezdi az évet a magyar válogatott

Teljesült Marco Rossi kívánsága, kiderült, ki ellen kezdi az évet a magyar válogatott
  • Dátum:november 29.
Hirdetés

Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy nappal később már Európa-bajnoki selejtezőn bizonyíthat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja kedden arról számolt be, hogy Marco Rossi együttese március 23-án, a Puskás Arénában fogadja a világranglistán 109. észt csapatot, amely a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában a D divízióban szerepelt, és csoportját megnyerve egy osztállyal feljebb lépett – írja az MTI.

„Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell majd kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet” – idézte az MLSZ honlapja Marco Rossi szövetség kapitányt, aki szerint az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron gól nélküli döntetlent játszottak a magyarokat a legutóbbi két vb-selejtezőn is legyőző Albániával.

A világranglistán jelenleg 36. magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, így a selejtezősorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik majd. A magyarok egyik selejtezős szabadnapja éppen az első játéknap lesz, az UEFA jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján azonban a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni, vagyis felkészülési mérkőzést játszani. A magyar válogatott a kvalifikációs sorozatot négy nappal később a bolgárok ellen kezdi, ugyancsak hazai környezetben.

Címlapfotó: mlsz.hu