Hirdetés
Topcsapatok

Viselkedése miatt kivágta az NB I-es csapat, a DVTK leigazolta – HIVATALOS

Hirdetés

Tovább erősödik a DVTK következő bajnokságra épülő csapata, Hegedűs János után júliustól a 31-szeres román válogatott Gheorghe Grozav is a DVTK-ban folytatja pályafutását – írja a klub honlapja.

A 31-szereres román válogatott Gheorghe Grozav az elmúlt két szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, 12 szerzett találatával járult hozzá a Kisvárda teljesítményéhez.

Magyarországon folytatom a pályafutásom, mert a bajnokság egyre jobb, mindenki láthatja, mennyit fejlődtek a körülmények az elmúlt években.  Feczkó Tamás régóta érdeklődött, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrbe igazolni, és számomra rendkívül fontos, hogy egy kiváló vezetőedző velem akar dolgozni. A DVTK jó csapat, sok jó játékos alkotja a keretet, az egymás elleni mérkőzéseken pedig megtapasztaltam, milyen erőt ad a közönség. Rendre kemény meccseket játszottam a DVTK ellen, nem is sikerült soha betalálni ellenük, és ez most már egy ideig így is marad. Mindenekelőtt játszani szeretnék, méghozzá a csapat hasznos tagjaként. Az eredményeket pedig majd meglátjuk, bízom benne, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi. Szombaton a DVTK és a Kisvárda egymás ellen játszik, minden jót kívánok egykori csapatomnak, de számomra most már a Diósgyőr az első

– mondta el Gheorhhe Grozav, a DVTK második nyári szerzeménye

Grozav március végén távozott Kisvárdáról, mert a koronavírus-járvány kirobbanásakor engedély nélkül elutazott Romániába, ezért a klub kirúgta.

Ezt olvastad? Dibusz Dénes távozik a Fraditól, külföldi élcsapatban folytatja! Klikk!