Hirdetés
Topcsapatok

José Mourinho nyilatkozata pörög az olasz lapok címlapján

Hirdetés

Az AS Roma nyerte az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia Ligát, mivel szerdán a tiranai döntőben 1-0-ra legyőzte a Feyenoordot.

José Mourinho, a “farkasok” portugál vezetőedzője pedig azzal írt történelmet, hogy első szakemberként mindhárom európai kupasorozatban diadalmaskodott, ugyanis Bajnokok Ligáját kétszer, 2004-ben az FC Portóval, 2010-ben pedig az Internazionaléval, Európa Ligát – és a jogelőd UEFA Kupát – szintén két alkalommal, 2003-ban a Portóval, 2017-ben pedig a Manchester Uniteddel nyert.

A mérkőzést követően a trénert – akit az elmúlt napokban több csapattal is szóba hoztak – újságírók kérdeztek a folytatásról.

Minden ajánlatot visszautasítok. Itt maradok, a pletykák ellenére. Ma történelmet írtunk. Nincs kétségem, az AS Roma menedzsereként folytatom

– jelentette ki a portugál zseni.