Hirdetés

Neymar-ügy: megszólalt a PSG vezetője, ebből nem Barcelona lesz – HIVATALOS

Neymar-ügy: megszólalt a PSG vezetője, ebből nem Barcelona lesz – HIVATALOS
  • Dátum:augusztus 31.
Hirdetés

„Egyértelmű álláspontunk volt az első perctől kezdve. Első alkalommal augusztus 27-én kaptunk írásbeli ajánlatot Barcelonától. Nyitottak voltunk arra is, hogy más szereplőkkel tárgyaljunk, hogy befejezzük a transzfert. De senkivel nem sikerült megegyezni

– nyilatkozta Leandro, a PSG sportigazgatója.

A sportvezető azt mondta a L’Equipe című lapnak, ők végig azt mondták, elengedik Neymart, ha megfelelő ajánlat érkezik.

„Eddig nem érkezett ilyen

– mondta.

Értik ezt? Neymarról kérdezték az FC Barcelona edzőjét, nem erre a válaszra számította! Klikk!