Hirdetés
Topcsapatok

Vb-selejtezők: vendégcsapatként Katar is az egyik európai selejtezőcsoportban

Hirdetés

Vendégcsapatként bekerül a 2022-es labdarúgó-világbajnokság egyik európai selejtezőcsoportjába Katar válogatottja, amely házigazdaként automatikusan résztvevője a tornának.

A Reuters brit hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva kedden számolt be arról, hogy a katariak a felkészülésük részeként az egyik ötcsapatos európai csoportba kerülnek majd, és az egyes játéknapokon barátságos meccset vívnak majd az éppen aktuálisan “szabadnapos” együttessel.

A katari válogatott mérkőzéseit Európában játsszák majd, az eredmények pedig nem számítanak bele a selejtezősorozatba.

Az európai szövetség (UEFA) kedd este közleményben jelezte, hogy Katar az Európa-bajnoki címvédő portugálokat, valamint a szerbeket, az íreket, a luxemburgiakat és az azerieket felvonultató A csoportba kap besorolást.

Katar – amely tavaly megnyerte az Ázsia Kupát, és most az 59. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján – jövőre a június 11. és július 10. között sorra kerülő dél-amerikai Copa Americán, valamint a július 10. és augusztus 1. közötti időszakra tervezett észak-amerikai Arany Kupán is elindul majd.