Úgy tűnik, meg is van Szoboszlai legújabb csapattársa Liverpoolban

Teljesen egyértelmű, hogy a nyári átigazolási időszakban Szoboszlai Dominik volt az angol Liverpool legnagyobb fogása, akiért 70 millió eurót fizettek az RB Leipzignek. A magyar válogatott csapatkapitánya mellett érkezett a középpályára az argentin világbajnok Alexis Mac Allister, vészmegoldásként a japán Endo Vataru, az utolsó pillanatban pedig a holland Ryan Gravenberch. Több másik üzlet is kútba esett.
Négy középpályás, ami egyáltalán nem furcsa, tekintve, hogy erről a posztról heten távoztak a nyáron. Éppen ezért Jürgen Kloppék tovább dolgoznak a csapatrész megerősítésén. Úgy tűnik, meg is van a legfőbb kiszemelt, aki nem más, mint André Trindade da Costa Neto, röviden André, a brazil Fluminense egyszeres válogatott védekező középpályása.
A lehetséges átigazolásról az olasz transzferguru, Fabrizio Romano írt, aki a brazil csapat elnökét idézte: „A Liverpool megkeresett André miatt. Mondtam az igazgatójuknak: barátom, most nem adom el. Ha szeretnéd megvenni, csak januárban viheted. Beszéljünk erről, de várhatunk ezzel decemberig” – fogalmazott Mario Bittencourt.
Címlapkép: Facebook/Liverpool