Új csapata lett Vinícius Júniornak, idegen pályára lépett

Zajlik az élet a Real Madriddal a szerdai Bajnokok Ligája-visszavágóra készülő Vinícius Jr. körül. A legfrissebb spanyol sajtóhírek szerint a kimeríthetetlen pénzügyi forrásokkal rendelkező szaúd-arábiai befektetők turbó fokozatba kapcsoltak, hogy az idény végén sikerüljön a Közel-Keletre csábítani a brazil szupersztárt.
Vini átigazolása egyelőre a levegőben lóg, az viszont kijelenthető, hogy gyorsan visszaforgatja a labdarúgásba az elmúlt években megkeresett pénzének egy részét. Amint arról az AS nevű spanyol újság és a portugál Record is beszámolt, a Real csillaga – néhány üzletemberrel együtt – megvásárolta a portugál másodosztályban szereplő FC Alvercát.
A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra, korábbi médiaértesülések szerint Vinícius nagyjából tízmillió eurót, vagyis négymilliárd forintot fizet a Liga 2 második helyén álló együttesért.
Nem a dél-amerikai klasszis az első labdarúgó, aki tulajdonosként száll be a fociba, gondoljunk csak az angol David Beckhamre (Inter Miami), a svéd Zlatan Ibrahimovicra (Hammarby), vagy éppen Vini madridi csapattársára, a francia Kylian Mbappéra (SM Caen).
Egyre biztosabb, ki lesz a Real Madrid első nyári igazolása – KLIKK a részletekért!
???? BREAKING: Vinicius Jr along with investors have acquired FC Alverca club in Portuguese 2nd division. @diarioas pic.twitter.com/5CpYPnbKYH
— Madrid Xtra (@MadridXtra) February 17, 2025