Új európai topcsapatot épül, Carlo Ancelotti lehet az edzője

A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint az AS Roma lehet Carlo Ancelotti következő klubja. Azt állítják, hogy a Serie A 9. helyén álló csapat vezetősége rendkívül elkötelezettnek tűnik az iránt, hogy a Real Madrid sikeredzőjére bízza a jövőbeli projektjének irányítását.
Carlo Ancelotti és a Real Madrid jövője bizonytalan
Ancelotti már második alkalommal ül a Real Madrid kispadján, ahol – minden túlzás nélkül állítható – sikert sikerre halmoz. A szezon vége felé azonban egyre hangosabbak a pletykák arról, hogy az olasz vezetőedző távozhat a klubtól. A Fichajes azt írja, hogy a szurkolók mellett Florentino Pérez elnök is elbizonytalanodott azzal kapcsolatban, hogy a 65 éves szakember alkalmas-e megfelelni a klub előtt álló kihívásoknak.
Az AS Roma állítólag már jelezte Carlo Ancelottinak, hogy az ő neve merült fel Claudio Ranieri lehetséges utódjaként. A klub vezetősége egyértelműen Ancelottit látja a legjobb választásnak, aki nemcsak eredményes, hanem játékosközpontú edző, pont olyan, akire az utóbbi években bukdácsoló csapatnak szüksége van.
Az AS Roma céljai világosak
A klub szeretné visszaszerezni a helyét a nemzetközi futball elitjében, ehhez pedig olyan kaliberű szakemberre van szükségük, mint Ancelotti. A portál szerint az edző nem zárkózott el a lehetőségtől, nyitott lenne a közös munkára, ha távoznia kell a Real Madridtól.
Az AS Romának ambiciózus, nagyszabású tervei vannak. Ancelotti tapasztalata és az, hogy tudja miként „működik” egy sztárokkal teli öltöző, alkalmassá teszi őt, hogy élére álljon ennek a projektnek – írja a lap.
Ancelotti, a futball legendája
Ancelotti a modern futball egyik legsikeresebb edzője. Négy különböző országban nyert bajnoki címet (Olaszország, Anglia, Franciaország, Németország), ezen felül négyszeres Bajnokok Ligája-győztes – ebből kétszer az AC Milannal, kétszer pedig a Real Madriddal hódította el Európa legfontosabb trófeáját.
Ha Ancelotti valóban az AS Roma kispadjára ül, az jelentős változásokat hozhat az egykor szebb napokat megélt klub életében. Megfelelő átigazolási politikával és az olasz mester irányításával visszakerülhetnek a nemzetközi futballtérképre.
Ezt olvastad? Cristiano Ronaldo szavainak nem fognak örülni Leo Messi rajongói – Klikk!
???? ¡La Roma va con todo a por Ancelotti!
???????? Los Friedkin se están moviendo personalmente para intentar convencer al técnico madridista, que en ningún caso se plantea salir
???? ¿Tú qué harías si fueras él? pic.twitter.com/uqmUK0HyTD
— Diario AS (@diarioas) February 4, 2025