Hirdetés
advertisement

Újabb világsztár csatlakozott Hansi Flick Barcelonájához

Újabb világsztár csatlakozott Hansi Flick Barcelonájához
  • Dátum:július 17.
Hirdetés

A jelek szerint meggyőzően érvelt az FC Barcelona mellett az együttes német szakvezetője, Hansi Flick. Spanyol forrásokra hivatkozva a Sportposzt is megírta, a tréner személyesen egyeztetett Thiago Alcantarával, és igyekezett rávenni, amolyan „összekötőként” segítse a munkáját.

A visszavonulását nemrég bejelentő klasszis tökéletes választás a spanyolul és németül is beszélő szakembert kereső Flick számára; a Barca szerdán tette hivatalossá, hogy csatlakozott az edzői stábhoz.

Hirdetés
advertisement advertisement

Flick és a korábbi középpályás Münchenből ismeri egymást. A 33 esztendős Thiago Alcantara 2020-ban hagyta ott a Bayernt, azóta a Liverpool játékosa volt, ugyanakkor az utóbbi időben – sérülés miatt – alig szerepelhetett.

A spanyol válogatottban 46 alkalommal pályára lépő klasszis bevallottan az edzői pályán szeretne elindulni – az első lépéseket ott teheti meg, ahol évekig futballozott…

Amint azt a Marca nevű sportlap is megemlíti, Thiago már napok óta jelen van a csapat edzésein, a Barca amerikai túrájára is utazik.

Könnyen lehet, hogy megvan Lionel Messi következő klubja – KLIKK a részletekért!