Világbotrány: az ausztrál hatóság őrizetbe veszi Djokovicsot

A szerb sajtó szerint hiába született Novak Djokovics számára kedvező ítélet a bíróságon, a világelső teniszezőnek nemsokára el kell hagynia az országot, ugyanis a legfrissebb hírek szerint ezekben a percekben épp zajlik az őrizetbe vétele – nyilatkozta megbízható forrásokra hivatkozva a Prva Televíziónak Nina Markovic-Khaze politológus, aki elmondta, hogy az őrizetbe vételét követően minden bizonnyal kiutasítják az országból – írja a Nemzeti Sport.
A hírt Novak Djokovics testvére, Djordje Djokovics is megerősítette, aki szerint testvére egy komoly politikai örvénybe került, mivel az ausztrál nép boldogtalan, hiszen a pandémia óta lezárások vannak.
Amit mi tehetünk, az annyi, hogy közöljük a hírt: Djokovicsot megint be akarják zárni. Ez a legutóbbi hírünk, és most a PR-osokkal tanácskozunk, hogy mi legyen a következő lépés. Djokovics jelenleg azon a helyen tartózkodik, ahol a bírósági tárgyalás során is volt, és az ügyvédi csapatával azt vitatják meg, milyen lehetőségek állnak előttük
– nyilatkozta.