Vinícius Jr. sincs biztonságban: Xabi Alonso jelezte, a legnagyobb sztárokat is kiteszi a Real Madridból

A spanyol sajtó biztosra veszi, több szempontból is új időszámítás kezdődik a Real Madridnál. A Carlo Ancelottit váltó Xabi Alonso máris hozzálátott a keret átalakításához, sorra érkeznek a friss erők, legyen elég a spanyol Dean Huijsent, az angol Trent Alexander-Arnoldot vagy a csodagyerekként emlegetett argentin Franco Mastantuonót említeni.
A baszk mester a csapat szellemiségében is változást ígér; a világ számos jelentős sportlapja beszámolt a Cadena SER értesüléséről, mely szerint a szakvezető az edzéseken többször leszögezte, senki sem „érinthetetlen”, Kylian Mbappét vagy Vinícius Júniort is kiteszi a csapatból, amennyiben nem hajtja végre az utasításokat.
Például: futni kell, méghozzá a korábbi „adagnál” többet. Úgy tudni, Xabi Alonso sokkal több dinamikát vár el a Real-csatároktól, azt követeli, vegyék ki a részüket a védekezésből. Ahogy arról a Footmercato is beszámol, az új hadvezér szerint a támadók kevés futása miatt óriási nyomás nehezedett a középpályára; ezen mindenképpen változtatni kell.
Az a futballista, aki nem veszi ki a részét a védekezésből, a kispadra kerül
– foglalja össze Xabi Alonso „fenyegetését” a népszerű spanyol csatorna, a Cadena SER.
Tárt karokkal várják az új szupersztárt az FC Barcelona játékosai – KLIKK a részletekért!
???? Xabi Alonso’s message to the attackers:
“You don’t have to run like defenders, but you have to constantly pressure the defense.” @La_SER pic.twitter.com/5rxyiwyBd6
— Madrid Xtra (@MadridXtra) June 16, 2025
Xabi Alonso a déjà menacé Vinicius Jr et Kylian Mbappé : ils vont devoir se donner en défense https://t.co/Jed84FAYl6
— Foot Mercato (@footmercato) June 16, 2025