Vinícius Junior irigykedik, most a csapattársa mutatott be egy felnőttfilmbe illő cselt – VIDEÓ

A Manchester City 4–3-ra legyőzte a vendég Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
Az angolok bő tíz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, így a Real Madrid rendre csak futott az eredmény után. A City viszont hiába vezetett háromszor is két találattal, a „királyi” gárda – elsősorban a duplázó Karim Benzema vezérletével – mindig vissza tudott zárkózni, azaz csupán egygólos hátrányba került.
A visszavágót jövő szerdán rendezik Madridban. A másik ágon a Liverpool szerdán fogadja a párharc első mérkőzésén a Villarrealt – írja az MTI.
A találkozó egyik nagy jelenete a Real Madrid középpályása, Federico Valverde elképesztő csele volt.