Visszatér a Manchester Unitedbe a 95 millió eurós sztár – hivatalos

Újra a Manchester United keretével készülhet Antony, a brazil szélső, akit szeptember elején családon belüli erőszakkal vádolt meg a korábbi barátnője. Akkor az egy éve 95 millió euróért szerződtetett játékost felfüggesztette a Manchester United, megtiltva neki az edzések látogatását is, hogy alaposan megvizsgálhassák az ellene felhozott vádakat.
A klub most újabb hivatalos bejelentést tett az ügyben.
„Amióta júniusban feljelentést tettek ellene, Antony együttműködik a rendőrségi vizsgálatokkal Brazíliában és az Egyesült Királyságban is, és továbbra is így tesz majd. Antony munkaadójaként a Manchester United úgy döntött, hogy a játékos folytathatja az edzéseket, és a meccskeretbe is bekerülhet, miközben a rendőrségi vizsgálatok folytatódnak. Ezt az ügy további fejleményeiig folyamatosan ellenőrizni fogjuk. Klubként elítéljük az erőszakos cselekményeket és a visszaéléseket. Elismerjük annak fontosságát, hogy megvédjük mindazokat, akik ebben a helyzetben érintettek, és elismerjük, hogy ezek a vádak milyen hatással vannak a visszaélések túlélőire” – írták a hivatalos honlapon.
The club have provided an update on Antony.#MUFC
— Manchester United (@ManUtd) September 29, 2023
Címlapkép: Facebook/Manchester United