Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Liverpool kulcsembere, Szaúd-Arábiába megy

Változás jöhet a Liverpool FC vezetőségében: Richard Hughes sportigazgató a hírek szerint távozik, és a szaúdi Al-Hilalnál folytatja. Hughes állítólag a nyár utolsó heteiben is dolgozott leendő klubjának átigazolásain, miközben még a Liverpool alkalmazásában állt.

Olvastad? Már most megtalálta a Liverpool 2027 első sztárigazolását!

- HIRDETÉS -

A Liverpool egyik legfontosabb vezetője távozik

Richard Hughes 2024-ben lett a Liverpool sportigazgatója, azóta meghatározó szerepet töltött be a klub működésében. Pozíciójából adódóan az átigazolási stratégia, a játékosok érkezése és távozása, valamint a keret kialakítása terén is kulcsszerepe van. A 47 éves sportvezető szerződése 2027 júniusáig érvényes a Liverpoolnál, azonban már hónapok óta lehetett arról hallani, hogy nem tölti ki a megállapodását.

Először nemet mondott az Al-Hilalnak

A friss információk szerint Hughes elhagyja a Liverpoolt, mert az Al-Hilal új sportigazgatója lesz. A felek már alá is írták a megállapodást. A történet érdekessége, hogy Hughes elsőre visszautasította a szaúdiak megkeresését, majd olyan feltételeket támasztott, amelyek nem tetszettek az Al-Hilal vezetőinek: többek között azt szerette volna, hogy Dubaiban élhessen, ne kelljen folyamatosan Szaúd-Arábiában tartózkodnia. Az Al-Hilal más jelöltekkel is foglalkozott, később azonban ismét tárgyalóasztalhoz ültek. Mindkét fél engedett az elképzeléseiből, végül megszületett a megállapodás.

Egyszerre dolgozhatott a Liverpoolnak és az Al-Hilalnak

A történet legmeglepőbb része nem maga a klubváltás, hanem hogy a hírek szerint Hughes már az idei nyáron részt vett az Al-Hilal átigazolási munkájában, miközben hivatalosan továbbra is a Liverpool sportigazgatója volt. Az augusztusi hajrában párhuzamosan foglalkozott a két klub ügyeivel. Korábban Sacha Tavolieri újságíró is több Al-Hilal-átigazolásnál Hughes-t nevezte meg a tárgyalások egyik irányítójaként. Mindez azért érdekes, mert a Liverpool átigazolási időszakának irányítása is Hughes feladata volt.

Otthagyja a Liverpoolt

Hughes tehát nem azért vált klubot, mert lejárt a szerződése. Megállapodása 2027 nyaráig köti a Liverpoolhoz, vagyis idő előtt távozhat az Anfieldről. Arról egyelőre nincs információ, hogy az Al-Hilal fizet-e érte kompenzációt a Liverpoolnak, és ha igen, mekkora összegről lehet szó. A váltás ugyanakkor a jelek szerint már eldőlt.

- HIRDETÉS -
AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK

- HIRDETÉS -